Boulder tőszomszédságában található az Eldorado Canyon, a világ egyik legjobb mászóhelye. Legalábbis a helyiek így tartják, úgy gondoltuk egy próbát legalább megér.
Alig egy órányi kocsikázásra Denvertől a Sziklás-hegység lábába ékelődik a szűk völgy; két oldalán 150-200 méter magas, főként a napfényben vörös-barna színben játszó homokkőtornyok hajolnak felénk.
Évszázadokon kersztül az Ute/Utah indián törzsek lakták a maró északi szelektől védett völgyet, ahol a csípős teleket is viszonylag kellemesen lehetett eltölteni.
Aztán jött a nyugati civilizáció a spanyolok, majd a többi telepes, a tüzes víz, meg úgy egyáltalán elég sok, az őslakosok számára kevésbé kedvező körülmény, amely hercehurca végén az indiánok biztonságosan körülkerített rezervátumokban találták magukat.
Az itt élő törzsek is a többihez hasonló módon találkoztak az európai telepesekkel: a kompetíció, komfrontáció és kiteleptés rendkívül hatékony szentháromságának képében.
De ugorjunk egy kiadósat (kevesebbet mint száz évet) az időben, és rézbőrű barátaink helyett már a sziklák vertikalitásában kihívást keresők lepik el a völgyet.
A 60-as években -némi képzavarral élve- kapott szárnyra a mászóélet a völgyben. A repedésekkel szabdalt, vízoldásoktól kimart, érdes-tapadós felszínű szikla több kötélhosszas utakat rejt.
A mászás stílusa trad (traditional), vagyis, a hazai szóhasználattal élve (mondhatnám úgyis, hogy magyarul), clean. Azaz a falakban maximum a standok (legtöbb helyen az sincs) vannak nittelve, de tekintve, hogy ezeket nem a nemzeti park telepítette, leginkább senki sem vállal felelősséget a biztonságos használatuk tekintetében. Vannak helyenként pszichés támogatást jelentő szögek ugyan, de például a Tragger (5.10c), vagy a The Naked Edge (5.11) szögei pár méteres esésnél többet megtartani csak az előlmászó őrangyalával való szoros kapcsolata esetén képesek...
A klasszikus utak jelentős részét a 60-as években Layton Kor, Pat Amnet és Larry Dalke mászta meg, aztán a 70-es években Steve Wunsch, Roger Briggs, Jim Erickson és Duncan Ferguson támadott meg újabb nyomvonalakat.
A mászás a kanyonban igényel némi gyakorlatot és szellemi/technikai felkészültséget. Vékonyodó repedések, finom mozgást igénylő táblák és korántsem nyilvánvaló traverzek ékesítik az utakat és teszik őket elsőosztályú kihívássá.
A trad mászás szerelmesei 5.13-5.14 (IX-X+) nehézségű utat is találnak itt. Bizonyára kimerítően egyedi élmény lehet egy tízesben ékelgetni....
A Wind Tower jó bemelegítés, itt vannak a legszebb kezdő és a legrosszabbul biztosítható haladó utak.
Ereszkedünk
Egy jó kis run-out a végére, amiből aztán egy kellemes visszamászás kerekedett. Az utolsó friendem érzésre fényévnyi távolságban lötyög a repedésben.
Előbb-utóbb ezt is megmásszuk (Rosy Crucifixion, 5.10a)
